Bemutatkozik a zsűri – 3. rész

Sorozatunk harmadik része Heinczinger Miklóst – vagy ahogy mindenki hívja, Mikát – énekest, a Misztrál egyik alapító tagját mutatja be.

Mika is évek óta tagja a Csíki Versünnep szervezőinek, ami nem is meglepő, hiszen régóta nem titkolt küldetése, hogy a szép magyar zene, a szép magyar versek eljussanak a mai fiatalokhoz. Ebben a küldetésben osztozik vele a IX. alkalommal megrendezett Csíki Versünnep is.

A zenéhez, énekléshez való kötődését alapvetően határozták meg a szüleivel, nagyszüleivel eltöltött nagymarosi gyermekévek. Édesapja zenészként dolgozott, bálokban, lagzikban zenélt. A zene imádata a versek szeretetével akkor egészült ki, amikor egyik barátja mutatott neki egy Kassák Lajos-verset  (Dal egy szép lányról). Ez volt az első költemény, amit megzenésített.

Az egyik unokatestvérétől értesült Dévai Nagy Kamilla Krónikás Zenedéjéről. Ott találkozott Tóbisz Tinelli Tamással és Török Mátéval, a későbbi Misztrál másik két tagjával.

“Kaláka, Sebő, Szélkiáltó – mindannyian ezeknek a nagy elődöknek a dalain nőttünk fel, s amit hallgat az ember, az nyilván hatással is van rá. Nemcsak szeretjük az említett előadók dalait, de teljesen a sajátunknak is érezzük azt a zenei világot, amelyben ők taposták ki az utat, ezért igyekszünk azt követve valami újat létrehozni.” – nyilatkozta egyszer. 

A Misztrál együttes 1997-ben alapult. Az elmúlt több, mint 20 évben számos albumot adtak ki, például: Ébredés (1999), Ösvény (2002), A várakozás zsoltára (Sudár Annamária és a Misztrál együttes adventi műsora – 2006) és nem utolsó sorban a gyerekekre is gondolva: Álomkófic (2010). Mika önálló albumai: a Gyöngy (2012) és az Égigézők (2017).

Jelenleg Sződön él családjával. Szereti a csendet, inspirálóan hatnak rá az elvonultan töltött órák, ihletet merít az őt körülvevő természet hangjaiból.

Versenykiírás

Idén sem marad el a Csíki Versünnep, mi több, személyesen és online is részt lehet majd venni rajta!

Sírtunk! Mert megérintett bennünket a vers. Mert a lelkünket ölelte át a versmondók hite. Mert olyan fiatalok vannak közöttünk, akikre már most büszkék vagyunk. Mert jó magyarnak lenni.

Bejelentkezés

Még nem regisztráltál? Akkor kattints IDE!

Regisztráció

Regisztráció

Már regisztrált felhasználó vagy? Akkor jelentkezz be ITT.