Kedves Versünneplők!

Mint minden évben, most is meghatódva hallgattuk végig a sok csodálatos szavalatot. Idén ugyan nem találkozhattunk személyesen, de még így is voltunk oly szerencsések, hogy bepillantást nyerjünk a választott versek által feltárt lelketekbe, mely a rendhagyó körülmények ellenére is varázzsal töltötte meg mindannyiunk szeretett Versünnepét.

Részvételetekért hálával adózunk, melyet – a korábbi évek hagyományait követve – személyre szóló Emléklappal szeretnénk kifejezni. Emléklapotokhoz a FIÓKOTOKBAN juthattok hozzá. Ugyanitt, a fiókotokban, tudtok személyre szabott Emléklapot küldeni felkészítő tanárotoknak is, minden indulónak szívből ajánljuk a köszönetnyilvánítás e kedves változatát.

Találkozunk 2020.06.12-én az Online Eredményhirdetésen!