“Csuda jó volt a pünkösd előtti délelőtt Csíkpálfalván a Márton Ferenc Általános Iskolában lenni. Hidegségtől, Tusnádig érkeztek fiatalok a replica cartier Csíki Versünnepre, mindösszesen negyvennégyen. Nos, ne feledkezzünk meg a kísérőkről és a felkészítő tanárokról sem és a létszám replica breitling máris a száz közelében van. Impozáns adat. Tudjuk persze, hogy nem a számok mérnek egy-egy versenyt, megmérettetést, de ha hozzátesszük, hogy a versmondó versenyen indulók szakmai felkészültsége – a szakemberek szerint – helyenként kiemelkedő, sőt igen magas színvonalú volt, máris izgalmasabb a kérdés.
A résztvevők emléklapot kaptak és sokan különdíjat is, hárman pedig részt vehetnek a III. Székelyföldi Verstáborban, Csíkcsomortánban a nyáron, ahol mások mellett, Kubik Anna és Rubold Ödön színművész segíti majd a fiatalok szakmai fejlődését. Aztán még egy meglepetés : a szervezők úgy döntöttek, hogy valamennyi csíki versünnepes egynapos kiránduláson vesz rész és belekóstol a Verstábor életébe is.
A Csíki Versünnepen résztvevő replica omega fiatalok tehetségesek! Némelyikük bármelyik rangos versenyen megállná a helyét. De álljunk meg egy pillanatra. A csíki Versünnep nem volt „rangos” megmérettetés? Dehogynem, nagyon is! Reményik, Wass, Ady, Petőfi, Radnóti, József Attila, Kányádi, csakhogy legyen egy kis ízelítő a költőkből – a teljesség igénye nélkül. A magyar irodalom színe- java felvonult -pontosabban meg lett idézve – péntek délelőtt a csíkpálfalvi iskola tornatermében. Ne várja senki, hogy felsoroljuk az összes megidézett költőt, legyen elegendő annyi, hogy a klasszikustól a kortársig jelenvolt a magyar irodalom. A zsűri az egyik ámulatból a másikba esett. Hogy mért? Azért mert ötödikes-hatodikos kislányok és fiúk mondottak úgy verset, hogy a szíve szakadt meg az embernek, azért mert a tízedikes fiú úgy adta elő Széles Sándor, Székely karácsony című versét, hogy úgy érezte a replica iwc krónikás, mintha kihallgatott volna egy beszélgetést egy székely és a fennebbvaló között, hogy valóban érezte mindenki azt, amikor azt magyarázza el a költő, Papp Asztrik a világnak, hogy
Sírtunk! Mert megérintett bennünket a vers. Mert a lelkünket ölelte át a versmondók hite. Mert olyan fiatalok vannak közöttünk, akikre már most büszkék vagyunk. Mert jó magyarnak lenni. A negyvennégy ifjú most megmutatta azt, amit fontos szem előtt tartani mindenkinek: jó az irány!”
(idézet: Varga Sándor)
AZ ELSŐ CSÍKI VERSÜNNEP NYERTESEI
Bucur Tímea a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola kilencedikese, aki Radnóti Miklós: Előhang egy “monodrámához” című versét adta elő, tanára Bodó Beáta.
Kósa Johanna, aki P. Papp Asztrik: Székelyország című versét mondta és a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium kilencedikes tanulója, felkészítő tanára Csata Emese.
Bács Előd Szilveszter, Csíkszeredából a Venczel József Szakközépiskolából, a tízedik osztályból, aki Széllyes Sándor: Székely Karácsony című művét adta elő, felkészítő tanára: Hitter Kovács Andrea.
Még egyszer gratulálunk és sikeres, eredményes tréninget kívánunk a székesfehérvári, budapesti, veszprémi és szolnoki fiatalokkal együtt.